Kis történetek a keszthelyi kastély mesevilágából - Sün Sebestyén Sámuel, hercegi mesterszakács almáspitéje, sok szép piros alma egy kosárban, ami reggelre eltűnt, Edmann, a hercegi család tacskójának aggodalma, egy éjszakai kaland és egy négylábú csillag, ami sok örömet fog még okozni a hercegi családnak. Minden hétre egy mese a kastélyból sorozatunk harmadik meséje. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk a keszthelyi kastély mesés világában!

ISKI SZILVIA: MESE SOK SZÉP PIROS ALMÁRÓL, EGY ÉJSZAKAI KALANDRÓL ÉS EGY NÉGYLÁBÚ CSILLAGRÓL

 RAJZOLTA: NYERS-LUCZ VIKTÓRIA

        Sün Sebestyén Sámuel, a kastély mesterszakácsa híres volt többek között az almás pitéjéről, amit ezen a napon is elkészített. Finom tésztát gyúrt, a hercegi kert legfinomabb almáit reszelte le hozzá, és a kastély kemencéje igencsak jó munkát végzett, amikor megsütötte a pitét. Sebestyén is büszke volt a végeredményre. A süteményt, miután kihűlt, szépen felszelte és porcukrot hintett a tetejére.

       Először Erdmann, a hercegasszony kedvenc tacskója jelent meg a kastély pincéjében lévő konyhában. A finom illatok csalták le ide a kutyust. Sebestyén is tudta, hogy Erdmann édesszájú, ezért neki külön rakott egy kis tányérra a sütemény széléből. A tacskót nem is kellett sokáig unszolni, hogy kóstolja meg, pillanatok alatt befalta a tányérnyi sütit.

• Finom volt, mint mindig! – köszönte meg Erdmann Sebestyénnek a süteményt.
• Örülök, hogy ízlett! – válaszolta szerényen Sebestyén.
• Látom, sok szép piros almát raktál a kosaradba! Vehetek belőle egyet? – kérdezte Erdmann.
• Kérlek, vegyél inkább az asztalon lévőkből! – kérte Sebestyén a tacskót.

      Erdmann így is tett, bár egy kicsit meglepődött a kérésen. Aztán felszaladt az udvarra, hogy mindenkinek elújságolja, elkészült Sün Sebestyén Sámuel mester újabb finomsága. Közben a csigák – Csalamádé, Csombor, Csatárka, Csendike, Cseperke és Csuporka – megterítettek a díszebédlőben és az asztal közepére tették aranyszegélyű porcelántálon az almás pitéket. Aki éhes volt, annak mind jutott a gyümölcsös édességből.

      Az oroszlánok – Leopold és Leontin is nagyon szeretik a finom ételek, így ők is ott ültek az asztal körül. Erdmann melléjük telepedett és beszélgetésbe elegyedtek.

• Sebestyén mester ismét milyen ügyes volt! – mondta az idősebbik oroszlán, Leopold.
• Puha a tészta és édes az alma – mondta bólogatva testvére, Leontin.
• Így igaz! – felelte Erdmann. – Csak azok a piros almák nem hagynak nyugodni.
• Milyen piros almák? – kérdezte a fiatalabb oroszlán.
• Hát azok, amelyek a kosárban vannak, ám nem lehet venni belőlük.
• Ne aggódj - válaszolta Leopold, – biztos valami édes meglepetés készül belőle.
• Mondjuk almaleves vagy almás krémes – folytatta ábrándozva Leontin. – Sebestyén tudja, hogy mit csinál.

     Erdmann bólogatott, majd vett még egy szelet pitét a tálból.

     Elérkezett az este, Erdmannt azonban csak nem hagyta nyugodni az almák ügye. Lelopódzott a pincében, és látta, hogy az almák a kosárban vannak. Visszatért aludni a kastélyban lévő szobájába, aztán reggel, amikor ismét lement a pincébe, meglepődve vette észre, hogy az almák nincsenek a kosárban. Egész nap arra várt, milyen almás finomság készül majd a konyhában, ám a süni és a csigák sajtos perecet sütöttek. Este megint látta Erdmann, hogy tele van a kosár szép piros almákkal. Ám ezek az almák is eltűntek reggel a kosárból.

Erdmann úgy gondolta, itt valami nagy titok lappang. Megkereste Leopoldot és Leontint, elmondta nekik, hogy mit tapasztalt. Az oroszlánok azt javasolták, hogy este bújjanak el a pincében, és nézzék meg, mi történik az almákkal.

Így is lett. Erdmannék a búvóhelyükön csendben vártak. Egyszer csak megjelent Sebestyén, aki kivette a kosárból az almákat és egy zsákba tette. Majd a zsákot felvitte a lépcsőn és az udvaron egy talicskába emelte. Aztán a mesterszakács az éj leple alatt elindult a város irányába. A tacskó és a két oroszlán lábujjhegyen osonva követték a sünit. Sebestyén csak ment, ment, már a város utolsó házait is elhagyta. Erdmannék el sem tudták képzelni, hová mehet a süni.

Soma már a hercegi feketefenyő menti úton haladt. A felhők, amelyek eddig betakarták az eget, mintha ott sem lettek volna, eltűntek. A Hold fénye ragyogott a tájon. Erdmann, aki eddig csendben lépkedett, egyszer csak nekiiramodott és utol érte Soebestyént.

• Hát így állunk! Éjszaka egyedül a hercegi úton egy zsák almával! Hová? Hová? – kérdezte mérgesen a megszeppent mesterszakácstól.
• Szervusz kedves Erdmann! – szólt alig hallhatóan Sebestyén. – Közben a Hold fényében észrevette Leopoldot és Leontint is. – Benneteket is köszöntelek!
• Nem válaszoltál! – mondta dörgő hangon Erdmann.

 Sebestyén elmosolyodott.

• Ha ki kell derülni az igazságnak, akkor ki kell derülnie. Azt ugye tudjátok, hogy négy napja egy csillag született?
• Hol? – nézett az égre Leontin. – Merre kell nézni?
• Nem az égen, hanem itt a Földön.
• A Földön nem születnek csillagok – mondta Leopold.
• Dehogynem! – mondta nevetve Sebestyén. – Ennek a csillagnak ráadásul négy lába van és gyönyörű sörénye.
• Egy kis csikó? – kérdezte Erdmann, most már barátságosan.
• A hercegi ménesben négy nappal ezelőtt egy kis csikó született. Leonórának hívják. Ahogy lábra állt, már futott is. Először csak a galagonyabokortól az orgonabokorig, aztán tegnap már a galagonyabokortól elfutott a Balaton partjáig.
• Szóval neki hozod az almákat? – tette fel a kérdést Leontin.
• Igen, mert megérdemli. Én szinte biztos vagyok, hogy pár év múlva ő lesz a herceg úr legkedvesebb versenylova, aki nagy győzelmeket fog majd aratni.

Erdmann, Leopold és Leontin egymásra néztek. Sebestyén közben újra megfogta a talicska nyelét, hogy tovább tolja.

• Várj! Majd mi! – szólt Leopold, majd vígan tolta a talicskát a ménes istállójának irányába.

A kis csapat megérkezett az istállóhoz. Csend honolt a tájon, mindenki aludt. Vagy mégsem? Egy kis csikó állt az egyik szelídgesztenyefa mellett, Leonóra volt az. Sebestyén bemutatta őt Erdmannék és pár perc múlva már mindenki vígan futott a Balaton irányába. Még Sebestyén is megpróbálta, ám egy idő után úgy döntött, hogy inkább összegömbölyödik és úgy gurul a tó felé, persze vigyázva, nehogy valakinek megszúrja a lábát a tüskéivel.