A nyári családi meseórák tovább folytatódnak a keszthelyi Helikon Kastély parkjában. Ezen a héten, augusztus 6-án, csütörtökön 10 órakor 4 kisebb-nagyobb gyereket láttunk vendégül. Vera, Panna és Vince, édesanyjukkal, Diánával, valamint Kata örömmel vettek részt a meseórai feladatokban és ráadásul remek ötleteket adnak mesehőseinknek, hogy hol töltsék el nyári vakációjukat. Ők is, mint ahogy az eddigi gyerekek, egy mesét kapnak ajándékul, amelyben ők játsszák a főszerepet! A mese, akárcsak a múlt héten, kétrészes lesz, és az utazás kerül a középpontba. Kedves Vera, Panna, Vince, Kata és Diána, valamint kedves meserajongók – jó olvasást kívánunk!

A meseórákra augusztus minden csütörtökén 10 órakor kerül sor, mindenkit szeretettel várunk a keszthelyi kastély parkjában, a hintókiállítás bejáratánál! A részvétel ingyenes!

Iski Szilvia: Mese négy kisgyerekről, az utazás szépségeiről és a viszontlátás örömeiről

Rajz: Nyers-Lucz Viktória

Fotó: Bankó Zsolt

                A keszthelyi kastély parkjában nagy volt az izgalom. Pár perce fejeződött be a meseóra és a kastély lakói összegyűltek, hogy megbeszéljék a meseórán elhangzottakat.

A keszthelyi kastély parkjának részlete

• Annyira jó, hogy ilyen okos gyerekek jönnek a meseórára, mint Vera, Panna, Vince és Kata! Kicsit szomorú vagyok, lehet, hogy nem is látjuk őket többet! – mondta kicsit elkenődve Szederkényi Micóka.
• Én egy cseppet sem aggódom emiatt. Szerintem, hamarosan látni fogjuk őket, ebben biztos vagyok – vigasztalta meg testvérét, Szederkényi Masni.
• Én is ezt gondolom! – mondta bólogatva a középső cicatestvér, Szederkényi Matilda. – Hidd el Masni, nemsokára újra találkozhatsz Veráékkal. – De beszéljünk inkább arról, hogy ki milyen gyorsan tud csomagolni a nyári utazásra!
• Természetesem én, mint a kastély tudósa, én tudok a legszebben és a leggyorsabban csomagolni – felelte erre Bagoly Bonifác.

Bagoly Bonifác, a kastély tudósa

A többiek a fejüket csóválták. Szeretik Bonifácot, ám néha olyan furcsa tud lenni, azt hiszi, hogy mindent ő tud a világon a legjobban. Leopold és Leontin, a két oroszlán, hogy elkerülje a veszekedést, azt ajánlotta, hogy rendezzenek egy csomagolóversenyt, és a kastély parkjában találkozzanak a nagy szökőkútnál, ha végeztek.

Daru Domonkos és a többiek pillanatok alatt eltűntek. Mindenki sietett, de közben arra is figyeltek, hogy csak a legszükségesebb dolgokat tegyék be bőröndjeikbe. A város Fő terén álló toronyóra éppen egyet ütött, amikor hirtelen megtelt a kastély parkja, a szökőkútnál. Mindenki végzett, és mivel mindenki egyszerre ért le, így mindenki győztes lett a csomagolóversenyben. Ám nem maradt sok idejük, hiszen Domonkosék a szélrózsa minden irányába elindultak, hogy odaérjenek arra a helyre, ahol kipihenik magukat, így nyaralva ezen a nyáron.

Ám mi történt a gyerekekkel? Vera, Panna, Vince és Kata, ahogy hazaért, nagy öröm érte őket. Családjaikkal ugyanis egy világkörüli útra indultak. Először Magyarországot járják be, majd irány a nagyvilág! A gyerekek nagyon megörültek és ők is, akárcsak a kastély meselakói gyorsan bepakoltak és máris indultak.

Az első útjuk a Balatonhoz vezetett. Egy kényelmes hajóra szálltak fel, ahol sok-sok finomság volt az asztalokra rakva. A gyerekek nagyon élvezték a hajókázást, a remek időt és a közelükben lévő vitorlásversenyt nézték. A versenyen a közelben lévő vitorlástábor tanulói vettek részt. Egyik versenyző ügyesebb volt, mint a másik, ám a gyerekek figyelmét egy aranysárga-égszínkék vitorlával versenyző hajó kötötte le. Ez volt a leggyorsabb vízi jármű, amelyet három kutyus irányított. Pannáék édesanyja vette észre, hogy a három kutyust bizony ismerik, méghozzá a keszthelyi kastély meseórájáról. Ők voltak Erdmann, a hercegasszony kedvenc tacskója, legjobb barátja, Tóparti Tekergő Talabér, valamint Rozina, a híres versenykutya. A kutyusok is felismerték Pannáék édesanyját és a többieket, és átintegettek nekik a hajóról a másik hajóra. A gyerekek ezután nagyon szurkoltak Erdmannéknak, és nem hiába! A három kutyus megnyerte a versenyt, amiért egy hatalmas kupát kaptak és hozzá sok-sok finom falatot. Rozina meg is jegyezte a verseny után, hogy máskor is szívesen jönnek nyaralni olyan helyre, ahol lehet vitorlázni!

Erdmann, a hercegasszony kedvenc tacskója

A gyerekek a hajókázás után kikötöttek és egy szép Balaton-parti házban töltötték az éjszakát. Másnap vásárolni mentek és egy kedves plakáton Vera azt olvasta, hogy teniszverseny lesz délután. Kata vállalkozott arra, hogy elindul a versenyen. Az első vetélytársa pedig nem volt más, mint a kastélymeseórán megismert Kormoska! Kormoska a Szederkényi cicák első unokatestvére volt és gyakran megfordult Keszthelyen. A fekete foltos vörös cica egy kicsit duci volt, mert nem szeretett szaladgálni, inkább az árnyékban feküdt és tejszínhabot eszegetett.

• Szervusz Kormoska! – köszöntette Kata a többiek nevében is – Megismersz?
• Szervusz Kata! – felelte boldogan a cica. – Nem is tudlak elfelejteni! Jól vagy?
• Igen, köszönöm! – válaszolta Kata, majd hozzá tette: – Itt vannak a többiek is!

Kormoska körülnézett és észrevette Verát, Pannát és Vincét, és természetesen a szüleiket is. Integetett neki, ők pedig boldogan visszaintegettek.

• Látod Kata, most tanulok teniszezni – mondta Kormoska. – Már tudok adogatni is, csak futni ne kelljen annyit. Milyen jó lenne ezt fekve játszani! – sóhajtott a cica.
• Kormoska, nem játsszunk egyet? Megnézem, milyen ügyes lettél! – mondta biztatóan Kata a cicának.
• Az nagyon jó lesz! – felelte erre Kormoska.

Elkezdődött a játszma. A végeredmény akár siralmasnak is volt mondható Kormoska részére, hiszen Kata 6:0, 6:0-ra nyert, ám Kormoska kétszer elérte a labdát és egyszer át is tudta ütni a hálón. Ez már tőle nagy sikernek volt mondható. A játszma után a cica megköszönte, hogy Kata megmutatta neki, hogy hogyan kell játszani és megígérte a kislánynak, hogy legközelebb játszanak egy visszavágót. Kata örömmel elfogadta a kihívást.

A gyerekek magyarországi kirándulása tovább folytatódott. Vince kérésére a budakeszi vadasparkot is felkeresték, ahol dinók laknak. Persze nem félelmetes és vérszomjas állatok, hanem olyan játékfélék. A gyerekek a szüleikkel éppen az egyik dinót csodálták meg, amikor vékony cicahangot hallottak a hátuk mögül.

• Szervusztok gyerekek! Szép jó napot kívánunk a felnőttek! – mondta komolyan Szederkényi Masni, a patika legidősebb cicája.
• Szervusztok cicák! – köszöntötte őket Vince. – Örülök, hogy újra látunk benneteket! Hogy érzitek magatokat?
• Remekül, bár egy kicsit félelmetesek ezek a dinók – felelte a kisfiú kérdésére Matilda, középső cicalány.
• Nem kell tőle félnetek, nem fognak benneteket bántani, ezt megígérem nektek – felelte erre Vince.
• Én megmondtam, hogy nem félelmetesek – szólt közbe Micóka, a legkisebb. – Vince, te ismered ezeket a dinókat?
• Természetesen – válaszolta a kisfiú, majd felajánlotta a cicáknak, hogy elmond nekik mindent ezekről az állatokról. Masniék figyelmesen hallgatták Vincét, aki a legapróbb titkokat is elárulta a dinókról. Majd a cicák meghívták a gyerekeket és a szüleiket egy nagy kehely fagyira, amit ők elfogadtak.

A Szederkényi-cicák: Masni, Matilda és Micóka

A gyerekek úgy gondolták, hogy nyáron szívesen elmennének hegyet mászni. A Kékestető volt a cél, és a gyerekek nagyon ügyesek volta a hegymászásban is, pedig a legnehezebb utat választották. Amikor felértek az ország legmagasabb pontjára, körülnéztek. Sok mindent láttak, ám Vera észrevett valami furcsát is. Csak nézte, nézte, majd elővette a távcsövét is, és azzal is megnézte. Majd elnevette magát.

• Itt van Berkenyei Boróka! – mondta. Mivel a többiek kicsit értetlenül néztek rá, ezért megmagyarázta: – Nézzetek meg ti is! Négy bordó-lila pulóver szárad a szárítókötélen!

Vera nem tévedett. valóban a keszthelyi park főkertésze szállt meg az egyik pihenőházban. Vera elment oda és bekopogott.

• Szervusz Boróka! – üdvözölte a mókust az ajtónyitás után.
• Szervusz Vera! – mondta nagy örömmel Boróka. – Csak nem ti is nyaraltok? – kérdezte a kislányt.
• Bizony, akárcsak te! – válaszolt Vera.
• És honnan tudtad, hogy én itt pihenek? – kérdezte a mókus.
• Kedves Boróka, hát kinek vannak ilyen szép bordó-lila pulóverjei, ha nem neked? – válaszolta nevetve Vera.

Boróka erre elnevette magát, majd behívta a gyerekeket a szüleikkel együtt egy bögre finom csokoládéra.

Berkenyei Boróka, a kastély főkertésze

A magyarországi utazás már a vége felé tartott. A gyerekek Tapolcára érkeztek, ahol jót ebédeltek, majd délután felkeresték a híres-neves nevezetes tavasbarlangot. Amikor megérkeztek a barlang bejáratához, nagyon furcsa dolgot vettek észre. Senki sem akart bemenni a barlangba, mert egy szörnyeteg költözött oda. Legalábbis ezt mondtak az emberek. Panna bátor lány volt, ezért úgy gondolt, hogy bekukucskál a barlang kapuján. Sokáig nézte, majd egy nagyot nevetett. Odament a barátaihoz és a szüleihez és Kata szüleihez, és azt mondta, hogy ő bizony bemegy, és szeretné, ha vennének neki jegyet. A felnőttek csodálkoztak, ám Pannát nem lehetett lebeszéli róla. A gyerekeknek is megjött a bátorságuk, és ők is jegyet kértek. A szülők viszont nem akarták egyedül beengedni a gyerekeiket, ezért velük mentek. A tapolcai felnőttek a fejüket fogták és már előre borzongtak a fejleményektől.

Nagyon furcsa volt így a tavasbarlang, hogy csak egy csónak közlekedett benne. Panna mindenesetre büszkén ült a csónak elején és mindenkit nyugtatott, hogy nincs semmi baj, semmiféle szörnyeteg nem lakik a tavasbarlangban.

• Szervusz Johanna Amália Emerencia! – köszönt egyszer csak Panna.
• Szervusz Panna! Szervusztok gyerekek! Szervusztok felnőttek! – szólalt meg egy szellem, aki azonos volt a keszthelyi kastély 201 éves szellemgyerekével.
• Mondtam, hogy nincs itt semmiféle szörnyeteg – mondta Panna a többieknek. – Hiszen tudjuk, hogy aki szereti Johannát, annak láthatóvá válik, aki pedig nem, az csak azt érzi, mintha valami kísértet bolyongana. – Jól vagy? – kérdezte a kislány a szellemtől.
• Most már igen, hiszen barátok között vagyok! Ismeritek a barlang összes titkát? Mert ha nem, akkor megmutatom nektek! – azzal Johanna körbe vezette a kis hajót, benne a gyerekekkel és a felnőttekkel, akik mindent megtudtak a tavasbarlangról.

Johanna, a kastély jó szelleme

A gyerekek hazaérkeztek a magyarországi utazásról, tele sok-sok élménnyel. Ám nem sokat tudtak pihenni, hiszen az utazás hamarosan folytatódott, mert irány a nagyvilág!

Hogy milyen volt ez az utazás, és hogy kikkel találkozott Vera, Panna, Vince és Kata, valamint a szüleik, a mese második részében kiderül! Tartsatok velünk akkor is!